Az Európai Únió kivizsgálja a Google-t: 6 milliárdos büntetés kilátásban

google_adwordsHosszas előkészületek után az Európai Únió kartell-ellenes illetékes bizottsága igen kényelmetlen helyzetbe hozhatja a Google-t. Sokak szerint a Microsoft pere óta nem volt ilyen jelentőségű bírósági eljárás, amely technológiai nagyvállalatot érintett.

Úgy néz ki, hogy az amerikai székhelyű keresőóriást kartellezés vádjában fogják kivizsgálni. Az ezzel foglalkozó bizottság álláspontja szerint a Google visszaélt piaci erejével. A bizottság hosszú ideje, mintegy 5 éve gyűjti a bizonyítékokat, de sokak szerint már csak pár hét maradt hátra a vizsgálat megindításáig.

Az eset kísértetiesen hasonlít a Microsoft ügyéhez, hisz abban az esetben is az volt a vád, hogy a szoftverfejlesztő-óriás visszaélt piaci hatalmával. A büntetés abban az esetben mintegy 1,7 milliárd eurót jelentett, amelyet a Microsoftnak 2012-ig kellett kifizetnie.

Az Európai Versenyhivatal munkatársai már 2013-ban több mindenre figyelmeztették a Google-t is. A főbb pontok között megemlíthetjük a védett tartalmak jogszerűtlen használatát a Google kereső-szolgáltatásaiban, illetve azt, hogy a Google a reklámot vásárló felhasználókat-fogyasztókat saját reklám-kampányaiban tartotta.

A Google mindeddig ezeket a vádakat visszautasította és igyekezett az erős, magabiztos technológiai nagyvállalat képét megőrizni. Csupán az elmúlt hetekben derült ki az, hogy a Google egy egész sor olyan termékkel és szolgáltatással rendelkezik, amely nem váltotta be a hozzá fúzött reményeket. Mindezt Kent Walker, a Google jogi képviselője hozta fel azt bizonyítandó, hogy a jelenlegi versenytörvények igenis jól működnek. Ő ebben az esetben egy “fájdalmasan hosszú sikertelen applikáció-listáról” beszél, amely tartalmazza a Google+ vagy a Street View Németország applikációkat is.

Egyes hírek szerint az ügyet kivizsgáló kartell-ellenes bizottság már Február végén adatokat kért azoktól a cégektől, amelyek a Google ellen panaszt emeltek. Ha a bizottság ténylegesen elindítja az eljárást, akkor a Google-nek három hónapja van arra, hogy az ártatlanságát bizonyító dokumentumokat, illetve védekezését előkészítse. Adott esetben lehetősége van arra is, hogy a bizottság előtt meghallgatást kérjen, és álláspontját elmondja. A bizottság ezek után fogja meghozni döntését. Negatív döntés esetén a Google-nek még lehetősége van a Luxemburgi Bírósághoz fordulnia.

A bizottság a Google-t akár éves értékesítési összegének 10 százalékára is büntetheti, amely az elmúlt évben 66 milliárd amerikai dolláros összeget jelentett.

 

Technológiai hírek a kftkreator.hu, a német cégalapító támogatásával

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

hirek