Greenpeace: 2050-ig megvalósítható a globális energiaátállás

greenpeace_megujulo_energiak

greenpeace_megujulo_energiakA Greenpeace valamint német szakemberek tanulmánya szerint 2050-ig megvalósítható lesz az, hogy a világ teljes mértékben átálljon a megújuló energiák felhasználására.

Ez, amint a Greenpeace szakemberei kifejtették: “technikailag kivitelezhető, pénzügyileg igen kedvező és akár milliók számára is új munkahelyeket biztosít.” A tanulmányt a globális természetvédő szervezet és a Német Repülési- és Űrügynökség Termodinamikai Rendszerek Részlege közösen készítette.
Ennek értelmében a meghatározó technológiák, illetve energiaforrások a szélenergia valamint a fotovoltaikus energia, ezeket követi 2020 után a napenergia és a geotermikus energia is. Éppen ezért a Greenpeace szakemberei azt várják, hogy 2050-ig meghatározó mértékben fognak változni a világ felhasznált energia-forrásai. A megújuló energiák technológiájának fejlesztésére az elkövetkező 40-50 évben mintegy 1 billió dolláros összeget kell fordítani, a fejlesztések eredményeként viszont a szakemberek azt várják, hogy a nem is olyan távoli jövőben a világ energiaellátásának összességét, majd 100 százalékát meg lehet oldani ezen energiaforrások segítségével.
Az eredmény elérése érdekében fontos az, hogy jelen pillanatban a világ takarékoskodjon a hagyományos energiák felhasználásával, így a fejlesztésekre szánt pénzek egy része már rendelkezésre fog állni – ez akár évi több száz milliárd dolláros összeget is jelenthet. Emellett nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az új, környezetbarát energiák elterjedésével a világ széndioxid-szennyezettségének mértéke is stagnálni fog, így a globális felmelegedés mértéke is várhatóan a kritikus 2 Celsius fokon belül marad.
A tanulmány készítői szerint 2030-ig az energiaszektorban dolgozók száma kisebb mértékben csökkenhet – összesen mintegy 28 millió főre, de abban az esetben, ha a megújuló energiák felhasználása a majd 100 százalékot eléri, az iparágnak szinte azonnal 48 millió fős munkaerőre lesz szüksége. A tanulmány külön kiemeli azt a tényt, hogy Németország számára különösen előnyös lenne az új energiaforrásokra való átállás. A tanulmány megjelenése igen aktuális, hisz ez év decemberében Párizsban fogják megtartani azt a klímakonferenciát, amelyen várhatóan új klímavédelémi egyezmény születik.

“A megújuló energiák felhasználása immár komoly fejlődésen ment keresztül és ma már komolyan versenyezhet az elavult szénerőművekkel vagy akár a biztonsági szempontból problémás atomerőművekkel is” – fejtette ki Sven Teske a Greenpeace-től, aki a tanulány fő koordinátora. Teske kiemelte továbbá azt is, hogy az energiaátállást valószínüleg nem lesz könnyű kivitelezni, hisz az atomenergia-, szénenergia- és kőolaj-iparban is sokan vannak, akiknek az érdekei nem ezt diktálják.

 

 

Technológiai – környezetvédelmi cikkeinket a kftkreator.hu támogatja.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

A jövő technológiája – áram a felhők közül

modern_szelenergia

modern_szelenergiaA szélenergiát kutató tudósok szerint a közeljövőben elképzelhető az, hogy a szélerőművek hatékonyságát többszörösére megnöveljék. És mindezt hogyan? A választ a felhők között kell keresni.

“A kutatás hatalmas léptekkel halad előre” – mondja Guido Lütsch, a Németországi Szélenergia Bizottság elnöke. “Néhány kérdést még meg kell oldanunk: ezek túlnyomóan technikai, illetve jogi problémák, azonban gőzerővel haladunk előre.”

Ezen technikai fejlesztéseket komolyan kell venni, hisz világszerte több mint 70 vállalkozás és kutatócsoport dolgozik ilyen jellegű projekteken. A Német Szélenergia Bizottság jelentése szerint ezek majd fele az elkövetkező 3 évben piacképes termékeket fog bemutatni.

A technikai megoldások többrétűek: egyes csoportok és cégek speciális sárkányokat és vitorlákat használnak, míg mások – mint például az Altaeros cégcsoport – speciális hélium-gyűrűt, amelynek a közepén egy áramtermelő turbina található. Azonban minden egyes ilyen szerkezet 300-500 vagy akár ennél több méteres magasságban működik, hisz itt sokkal jobban ki lehet használni a szél energiát termelő erejét – olyannyira, hogy ilyen magasságban a kinyert energia mennyisége duplájára nő.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a szél ereje az emberiség számára már régóta ismert volt, azonban a technikai tudás illetve a számítógépek, vezérlések fejlettsége csak a 2000-es évek elején engedte meg igazán azt, hogy a kutatások lendületet vegyenek.

És hogy hol tartanak pontosan a kutatások? A szélenergiát kutató cégek és kutatócsoportok általában szűkszavúak, azonban az eddigi legjobb eredményeket valószínüleg az amerikai Makani cég érte el, amely néhány hónapja egy 600 kilowattos modellt állított elő.

A kutatásba a Google is beszállt

Jelen pillanatban a tengereken elheyezett hagyományos szélerőművek 4000-4500 teljes értékű munkaórát tudnak elérni. Az új technológiával várhatóan ez a szám 6000, egyes becslések szerint akár 8000 óraszámot is jelenthet. Ez utóbbi szám szinte 24 órás kihasználtságot jelent a modern szélerőművek esetében. Nem csoda hát, hogy a fejlesztésekbe a Google is beszállt és két évvel ezelőtt megvette a Makani céget.

A továbbfejlesztett technológia költséghatékony

A Google szakemberei valószínüleg azért is fantáziát láttak az új technológiában, mivel ez költséghatékony: egy hagyományos szélerőmú mintegy 5000 tonna betonból és acélból áll, ezzel szemben az újfajta szélerőművek ennek a tömegnek mintegy tizedét teszik ki. Emellett könnyen és gyorsan szállíthatóak akár olyan helyekre is, ahol szükség van az áramra, mint a katasztrófák helyszínei, nehezen megközelíthető helyek, stb.

Emellett az sem elhanyagolható, hogy a német EnerKite cég szerint az így előállított áram olcsóbb lesz, mint a hagyományos, szénerőművekből előállított energia.

 

Technológiai hírek a kftkreator.hu támogatásával – kftkreator.hu cégalapítás Németországban.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

Intelligens autók – várhatóan több millliárdos piac

intelligent_car

intelligent_carÖt éven belül az intelligens autók a vezető beavatkozása nélkül fognak haladni az autópályán – legalábbis ez a vezető német autógyártók előrejelzése. Az autógyártók a közeljövőben több milliárdos nyereségre számítanak a teljesen és részben automatizált intelligens járművek piacáról.
Az előrejelzések annál is inkánbb megvalósulni látszanak, hisz ezt a vezető német autógyártók és autóalkatrészgyártók csoportja, vagy akár az egyes, a világon igen sok helyen jelen levő német top-márkák képviselői is kijelentik.

“Csupán az elkövetkező 5 évben Európa útjain több mint 90 millió új, úgynevezett connected car fog megjelenni” – jelentette ki nemrégiben a Volkswagen Csoport vezetője, Martin Winterkorn.

A Conti vezető menedzsere, Elmar Degenhart is megnövekedett eladási potenciált lát a technológiai újításokkal felvértezett intelligens járművek terén, hisz elvárásai alapján: “Az intelligens autókhoz szükséges szenzorok piaca a 2020-as évre várhatóan 10 milliárd euróra fog emelkedni.”
Hasonlóan derűlátó Ferdinand Dudenhöffer, a Duisburg-Essen Egyetem Center Automotive Research (CAR) tanszékének vezetője is, aki szerint 2020-ra a nagyrészben, illetve szinte teljesen automatizált járművek piaca 55 milliárd eurós forgalmat fog elérni, sőt 15 éven belül, 2030-ra ez a piac 300 milliárd eurós lesz.
Az első lépésben az autonóm járművek valószínüleg az autópályákon fognak a vezető beavatkozása nélkül közlekedni, hisz itt jelenik meg a legkevesebb akadály. Ezt erősíti meg Dirk Hoheisel, a Robert Bosch vállalat vezetője is, aki a cél elérésére szintén 5 éves határidőt jósol. Azonban vannak, akik ennél tovább mennek, hisz Wolfgang Bernhard, a Daimler vezetője azt jelentette ki, hogy a járműgyártó óriás már ez év végén autonóm tehergépkocsikat fog tesztelni az autópályán és az intelligens tehergépkocsik mindennapos megjelenését már három éven belül elképzelhetőnek tartja.

 

 

Gazdasági-technológiai híreinket a kftkreator.hu, a német cégalapítás szakértője támogatta.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

A Google kiváló eredményeket hozott a második negyedévben

google_headquarters

google_headquartersA Google kiváló eredményeivel meggyőző választ adott még a szkeptikusok számára is, hisz a technológiai vállalat forgalma és nyeresége is nőtt a második negyedévben. Sőt, az előrejelzések azt mutatják, hogy a Google legerősebb üzletága, az online reklámozás további növekedési potenciált is magában rejt.
A Google új kereskedelmi vezetője, Ruth Porat asszony korábban a Morgan Stanley bank tanácsadója volt, így természetesen tisztában van azzal, hogy mit is várnak el a tőzsdei befektetők egy olyan óriáscégtől, amelyben fantáziát látnak. Így a kereskedelmi igazgató asszony fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy a Google az elkövetkezőkben szeretné költségeit kordában tartani. Emellé a nyilatkozat mellé érkeztek meg a technológiai vállalat jó számeredményei is, így nem csoda, hogy a tőzsde pozitívan fogadta a jó híreket és a pénteki nap folyamán az amerikai tőzsdén a Google részvények 13 százalékos növekedést értek el. Ezzel az emelkedéssel a Google értéke meghaladja a 400 milliárd dollárt.

“Az értéknövekedés elérésének érdekében éppen erre az erős pénzügyi beszámolóra volt szükség” – fejtette ki Mark Vickery, a Zacks Investments Research befektetési elemző munkatársa.

Így tehát azok a félelmek – amelyeknek többen hangot adtak – hogy esetlegesen a Google vezető üzletága – az online reklámozás – leszálló ágba kerülhet nem következtek be, sőt a Google online reklámozási üzletága mintegy 11 százalékkal növekedett, elérve a 16,02 milliárd dolláros összeget.
Azonban a Google-nek új kihívásokkal is szembe kell néznie: egyrészt erősítenie kell piacát a mobileszközökön, hisz eddig tradicionálisan leginkább a klasszikus PC-eszközök bizonyultak a legjobb online reklámfelületnek, emellett fel kell vennie a harcot olyan konkurensekkel szemben is, mint például a Facebook.
Ennek érdekében a Google-nek valószínüleg tarifacsökkentésre van szüksége. Érdekes megfigyelni azt, hogy a Google átlagos, klikkelésszám utáni bevétele 11 százalékkal csökkent, azonban ezt a csökkenést kiegyenlítette az összességégében magasabb klikkelésszám.

Emellett a Google a mobileszközök reklámpiacán is erősödni látszik, valamint – sokak várakozásával ellentétben – a Youtube platformon is erősödik - azonban erről Porat asszony egy nemrégiben tartott zárt konferencia alkalmával nem közölt számszerű adatokat.
Ruth Porat viszont megnyugtatta a befektetőket, vagyis a Google nagyrészvényeseit, hisz a vállalat kiadásai – leginkább az új technológiai projekteknek köszönhetően (autonóm, vezető néküli autó vagy akár a Google Glass) az elmúlt időszakban nagymértékben nőttek, viszont a bevételi oldalt túlnyomó részben még mindig az online reklám üzletág biztosítja. “Az elkövetkező időszakban nagyon kell figyelnünk arra, hogy a technológiai fejlesztésekbe fektetett összegeket okosan adagoljuk” – fejtette ki a Google kereskedelmi vezetője.

Gazdasági elemzők szerint a befektetők továbbra is bízhatnak az internetes óriásban, hisz a Google az elmúlt időszakban mintegy 11 százalékkal, 17,7 milliárd dollárra emelte meg forgalmát, emellett bevétele is 13 százalékkal emelkedett, 14,35 milliárd dollárra. Emellett a technológiai céget jelen pillanatban az erős amerikai dollárárfolyam is segíti.

 

 

Technológiai híreinket a kftkreator.hu támogatta.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

A Google előrejelzései – a jövőben minden autót komputer fog vezetni

eric-schmidt

eric-schmidtA Google már hosszabb ideje dolgozik a vezető nélküli autó kifejlesztésén. Eric Schmidt, a Google csúcsvezetője (jelenleg igazgatótanácsának elnöke) nem vonja kétségbe a sikert. A Google-vezető a napokban Németországban járt, ahol több, a technológia irányát meghatározó kérdésről is beszélt.

A vezető nélküli technológiáról például ezt mondta: “Az elkövetkező generációk csak nevetni fognak azon, ha régi filmeken meglátják azt, hogy a főhős autót vezet.”

Eric Schmidt meglátása szerint az úttörő szerepet a technológiai cégek mellett leginkább a legnagyobb autógyártók – közöttük a német autógyártók, mint például a BMW, a Mercedes és az Audi – fogják játszani. Ennek értelmében a berlini konferencián a vezető kifejtette: “Várakozásaink szerint minden német autót nemsokára egy-egy komputer fog vezetni.”
“Ma már sok olyan feladat van, amelyet a számítógépek jobban meg tudnak oldani, mint az ember. Így ezeket a feladatokat a számítógépekre kell bíznunk” – modta Eric Schmidt. “Az emberrel ellentétben a számítógépek nem követnek el olyan hibákat, amelyek például a koncentráció kiesésével, lankadásával vannak összefüggésben.”

A Google immár hat éve dolgozik a vezető nélküli technológiák kutatásán – fejlesztésén és – ismervén a Google pénzügyi és technológiai hatalmát – komoly konkurrenciát jelenthet akár a legnagyobb autógyártó cégek számára is. Az autóipar előrejelzései alapján 2020 körül a számítógép által vezérelt és vezetett autók tömegesen megjelenhetnek a nyugat-európai utakon.

Emellett Schmidt, aki évekig a Google vezetője volt azt is szorgalmazta, hogy a technológia fejlesztések keretében egy egységes európai digitális piac és szabályozás jöjjön létre. “Jelen pillanatban a helyzet katasztrofális” – fejtette ki véleményét a Google igazgatótanácsának elnöke arról a helyzetről, hogy az Európai Únióban minden országban különbségek vannak az adatvédelmi eljárások, szabályozások terén.

 

Technológiai hírek a német cégalapítás szakértőjétől – kftkreator.hu.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

Amikor egy üzlet beindul: Uber agresszív marketing Kínában

uber-logo

uber-logoAz Uber igazi offenzívát szeretne beindítani Kínában is. Legújabb hírek szerint a taxis-applikáció már több mint 100,000 megrendelést teljesít ebben az országban naponta. A pekingi hatóságok gyanakodva nézik ezt a megugrott teljesítményt és egyelőre nem tudni, mi lesz a reakciójuk.
Az Uber tekintélyes összegeket fordít arra, hogy applikációját Kínában is népszerűsítse. És mindezt hogyan teszi? Egyes hírek szerint úgy, hogy alkalmi sofőrjeinek olyan mértékú bónuszokat fizet, amelyek akár az utazási költségeket is túllépik, így azt lehet mondani, hogy az Uber jelen pillanatban Kínában a marketingre fordít kiemelkedő összegeket. Így nem csoda hát, hogy – jelentése szerint – az Ubernek a májusi hónapban sikerült 60,000 állást létrehoznia Kínában.

Az Uber már régebb óta jelen van Kínában is, pontosabban múlt év Decemberétől. Érdekes az, hogy a kínai hatóságok – más országokhoz hasonlóan – már Januárban olyan intézkedéseket hoztak, amelyek az Uber tevékenységét korlátozzák, illetve a taxitársaságokat védik. Egyes hírek szerint a kínai hatóságok (sem) nézik jó szemmel az Uber és hasonló taxis-applikációkat. Éppen ezért lesz különösen érdekes megnézni azt, hogy mi lesz az erőteljes Uber marketing-stratégia és az Uber növekedésének az eredménye.

Az Uber immáron 5 éve indult világhódító útjára, San Francisco-ból. A cég azóta 58 ország 310 városában van jelen és gazdasági szakemberek értékét jelen pillanatban mintegy 41 milliárd dollárra becsülik. Kíváncsian várhatjuk azt, hogy mi lesz az Uber legújabb agresszív stratégiájának eredménye – ezúttal Kínában.

 

Technológiai hírek a német cégalapítás szakértőjétől.

 

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

Hackerek a Német Bundestag rendszereit támadják

nemet_hacker

nemet_hackerA német Bundestag hálózata minden idők egyik legagresszívebb támadásának volt kitéve a napokban. “Ilyen mértékű támadásra mindeddig nem volt példa, hisz a támadás több napon keresztül zajlott” – fejtette ki péntek délután a Német Parlament IT-Bizottságának elnöke, Petra Pau. Ebben az időpontban a ciber-támadás még javában tartott.

Már e hét keddi napján Ernst Hebeker, a Bundestag szóvivője is megerősítette a hírt, hogy a Bundestag rendszere valóban támadásoknak van kitéve. Az eddig még nem azonosított támadók megpróbálták a rendszert feltörni, illetve egy olyan trójai programot elhelyezni, amelynek segítségével további információkat tudtak volna megszerezni és további számítógépeket feltörni. A programot észlelték, ezért a támadók ezen terve meghiúsult.

A probléma olyannyira komolynak tűnt, hogy a Bundestag informatikusai, illetve a Német Információtechnikai és Biztonságtechnikai Szervezet (BSI) szakemberei közösen ellenőrizték a rendszereket, illetve ők maguk is azt vizsgálták, hogy esetlegesen melyek azok a pontok, amelyeken keresztül a hackerek hozzáférést kaphatnak a rendszerhez.

A BSI szakemberei a támadást komolynak értékelték. Arról még nem érkezett információ, hogy a cyber-támadóknak sikerült-e szenzitív adatokat megszerezniük a Bundestag gépeiről. Emellett eltörpül az a tény, hogy pénteken a kormányzati tagok biztonsági okokból hosszabb időn keresztül nem férhettek hozzá email-fiókjaikhoz, illetve az internetes rendszert sem használhatták.
A mostani támadás még az idén januárban észlelt támadásnál is sokkal nagyobb súlyú. Akkor egy ukrajnai oroszbarát hacker-csoport, a CyberBerkut vállalta magára a cselekményeket és nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy véleménye szerint Németország az ukrán miniszterelnököt, Arseniy Yatsenyuk-ot pénzügyileg is támogatta.
A német kormányzati szerveket egyre több ilyen jellegű hacker-támadás éri. A BSI szakemberei 2014 óta szinte minden nap 15-20 támadási kísérletet jegyeznek fel, ezeket azonban aránylag könnyen visszaverik. Éppen ezért volt olyan komoly az e hét folyamán megtörtént támadás.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

Kimagasló eredmények: Az Apple meghódítja a fejlődő országokat is

apple

appleAz Apple háza táján igen jól mennek a dolgok, hisz az első negyedévben 40 százalékkal több iPhone-t sikerült eladnia az előző évhez képest. A kimagasló fellendülés elsősorban a fejlődő országok vásárlóinak köszönhető.

Az Apple 2015-ös első negyedéve – eredmények tekintetében a második legjobb a cég történetében, hisz a fejlődő országokban is egyre többen szeretnének Apple termékeket vásárolni. Így nem csoda, hogy az Apple forgalma ezekben az országokban mintegy 58 százalékkal emelkedett. Ha Brazília, Oroszország, India és Kína eredményeit is figyelembe vesszük, akkor ez az arány már 63 százalék. Kína és Taiwan is hozzájárul a növekedéshez, hisz így a bevételi arány már 71 százalék.

A távol-keleti régióban az Apple bevétele mintegy 16,8 milliárd amerikai dollár – ez mindenképpen új rekord. Itt az App Store forgalma az elmúlt időszakban megduplázódott, illetve a Mac eszközök forgalma is mintegy 30 százalékkal nőtt. Emellett az iPad forgamla is megemelkedett, amiben valószínüleg a kínai újév ünneplése is közrejátszhatott.

Tim Cook: Kína nagyon jó piac az Apple számára

“Minden, ami jelen pillanatban Kínában történik, igen kedvező az Apple számára” – fejtette ki Tim Cook, az Apple vezetője. Nem csoda hát, hogy az Apple jelentős befektetéseket eszközöl ebben a térségben, hisz ma már több mint 40.000 olyan üzlet van Kínában, ahol iPhone-t lehet vásárolni – ebből 21 hivatalos Apple Store – amely a tervek szerint a 2016-os évre 40-re fog emelkedni.

Emellett az is kiemelkedő, hogy Kínában az Apple applikációkat fejlesztők száma is jelentősen emelkedik, ezért az Apple mintegy 5 milliárd dollárt fizetett már ki nekik. Összehasonlításként: az európai fejlesztők összesen mintegy 7,5 milliárd dollár juttatásban részesültek – 2008-tól napjainkig.

Új országokat hódít az iPhone

A kínai jó eredmények mellet az Apple termékei megkezdik hódításukat más fejlődő országokban is. Ilyen például Korea, Szingapúr, Taiwan vagy akár Vietnám. Természetesen a fő húzó termék az iPhone, nem csoda hát, hogy Törökországban, Mexikóban és a gazdaságilag fejlett országokban is (Kanada, Németország) jelentős, mintegy 80 százalékos emelkedést ért el, amint azt a német cégalapítással foglalkozó kftkreator.hu munkatársai megtudták.

Tim Cook tehát kedvező eredményeket elemezhetett az első negyedév lezárása alkalmával. Az Apple vezetője további jó eredményeket vár a jövőben az Apple iPad-tól is: “Hiszem azt, hogy az iPad a jövőben jelentős szerepet fog játszani a vállalatok életében – így az iPad is fel fog emelkedni”  – fejtette ki a vállalatvezető.

 

 

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

Gyorsfutár a csomagtartóhoz – új szolgáltatást fejlesztenek Németországban

audi_connect

audi_connectAz Amazon, a Német Posta, az Audi, illetve a DHL új szolgáltatás tesztelését kezdi el Május elejétől. A szolgáltatás lényege az, hogy a vásárlók autójuk csomagtartóját használhatják postai, illetve kiszállítási címként. Az új szolgáltatást várhatóan Münchenben fogják tesztelni és az Amazon oldaláról megrendelt termékekre korlátozódik. Azok a szerencsések, akiknek legújabb technikával felszerelt Audijuk van. 

Az új ötlet megvalósítása egyszerű és nagyszerű, hisz a felhasználóknak a vásárlás és kiszállítás során csupán személygépkocsijuk pontos helyét kell megadniuk. A tesztelés során azok a szerencsések, akik rendelkeznek az Audi legújabb Connect rendszerével, amely már állandó Internet-hozzáférést biztosít.

Amint a csomagszállító a vevő által megadott körzetbe ér, rádión vagy telefonon lekérhet az Auditól egy olyan kódot, amely a csomagtartót nyitja. Az Audi szóvivője, Moritz Drechsel kifejtette: “A csomag kiküldése során több biztonsági lépést is be kell tartani. Többet között le kell ellenőrizni azt, hogy a szállító ténylegesen az-e, akinek mondja magát, illetve valóban rendelkezik-e kiszállítandó csomaggal. Emellett az Audinak azt is le kell ellenőriznie, hogy az autó ténylegesen a vásárló által megadott helyen tartózkodik.”
Az Audi Interneten keresztül nyitja a csomagtartót

Ha minden adat ellenőrzésre került, a csomagszállító okostelefonon SMS-en, vagy akár az erre a célra a DHL-nél már rendszeresített eszközön keresztül megkapja az Auditól azt a kódot, amely a csomagtartót nyitja. Ha a megrendelőnek esetleg nem tetszik a termék és visza szeretné küldeni azt az Amazonnak, ezt is megteheti: csupán vissza kell helyeznie a csomagot autója csomagtartójába – a futár ismételten nyitja a csomagtartót és visszaszállítja azt.
Biztonság – felmerülő aggodalmak
A szolgáltatás – amilyen nagyszerűnek tűnhet – olyan sok biztonsági kockázatot vet fel. Az Audi szerint amint a futár a csomagot elhelyezi és a csomagtartót lezárja, ez automatikusan záródik, illetve a megkapott nyitási kód is lejár. Az autó tulajdonosa csak ezután kap SMS-t vagy emailt a megrendelés teljesítéséről. Ulrich Hackenberg, az Audi technikai fejlesztésekért felelős vezetője szerint a technológia biztonságos: “Mint minden technikai megoldás esetében, itt is magas standardokat alkalmaztunk, hisz számunkra ez volt a legfontosabb szempont.”

Azonban mi történik akkor, ha a futár elfelejti a csomagtartót lezárni? Ebben az esetben a tervek szerint a felelősséget a DHL fogja vállalni. Hogy valóban meg fognak-e történni ilyen esetek, azt az elkövetkező tesztidőszak fogja megmutatni.

 

Technológiai cikkünket a kftkreator.hu támogatta.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

A Google beindítja mobilszolgáltatását

google_project_fi

google_project_fiA Google beindítja mobilszolgáltatását az Egyesült Államokban. A “Project Fi” komplex technológiai megoldásokat használ, így a Google szerint várhatóan elérhetőek lesznek az alacsony perc- és roaming-díjak.

A Google csak virtuális szolgáltató, azaz nincs saját kiépített hálózata, hanem a Sprint és a T-Mobile USA szolgáltatókkal kötött együttműködési szerződést. Emellett a Google megoldása a VOIP technológiát is alkalmazza, hisz a WLAN technológia alkalmazásával a kommunikáció egyes részei hostpotokon keresztül valósulnak meg.

A Google megoldása úttörő jellegű, hisz eddig még soha nem fordult elő az, hogy egy vállalkozás keretében két konkurrens mobil telekommunikációs cég is részt vegyen. Emellett úgy néz ki, hogy a technológiai fejlesztésekre is kiemelkedően figyeltek a megvalósítás során, hisz a Sprint-nek és a T-Mobilnak sikerült azt is megoldani, hogy a különböző hálózatok közötti átváltások – akár egyetlen híváson belül is – zökkenőmentesek legyenek. Azonban ennek érdekében a beszélgető partnereknek egy Nexus 6 készülékkel kell rendelkezniük a Motorolától – a csúcskészülék két verziójának ára jelenleg 649-699 dollár. (32-64 GByte).

A Google már múlt héten elindította szolgáltatását és világossá vált, hogy a keresőóriás a mobil-felhasználók szokásait is analizálja, illetve az így gyűjtött adatokat reklámozási célokra fel is használja. A felhasználók letilthatják a reklámokat, azonban az még nem teljesen világos, hogy ezáltal csupán a reklámok tűnnek el, vagy pedig ezzel együtt a Google az információk gyűjtését is leállítja.
Egyszerűsített tarifák

A Google egyetlen egyszerűsített tarifa-rendszert használ, amely sokak szerint igen kedvező, hisz nem bünteti a túllépéseket az adatfelhasználás során, illetve a fel nem használt forgalmat jóváírja. A legolcsóbb, 30 dolláros csomag korlátlan beszélgetést biztosít az USA-n belül, illetve Kanada felé, emellett a csonmag tartalmaz 1 GByte adatforgalmat és korlátlan számú SMS-t a világ bármely országa felé. Emellett a külföldi percdíjak is igen kedvezőek: Németország felé 1 illetve 4 amerikai cent vezetékes és mobil hálózatokra. Ausztria esetében a tarifák: 2 és 7 amerikai cent  – amint azt a német cégalapítással foglalkozó kftkreator.hu csapata megtudta.

A Google Project Fi roaming szolgáltatása 120 országot fog át – ebben az esetben a beszélgetés díja 20 amerikai cent, függetlenül attól, hogy ki kezdeményezi a hívást.

A szolgáltatást úgy fejlesztették ki, hogy az már teljesen integrálva van a Google Hangouts-al, így akár az is elképzelhető, hogy a felhasználók ugyanazt a számot használják akár különböző készülékekről is.

Szakemberek kíváncsian várják a Google “Project Fi” eredményeit, illetve további lépéseit és fejlesztéseit a mobil kommunikáció területén.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin