A KFTkreátor a következő szolgáltatásokkal várja ügyfeleit Belgiumban:
Két kiutazás mindenképpen szükséges Belgiumba. Első alkalommal ügyfeleink kézjegyükkel ellenjegyzik a közjegyző előtt az alapító okiratot, vagy
cégvásárlási okmányokat.
Második alkalommal pedig a cég megalakulása, vagy kész cég esetében a névrevétel megvalósulása után a bankszámla átírása végett kell kiutaznia Brüsszelbe az ügyvezetőnek.
A belgiumi cégalapítás esetén az ügyvezetőnek el kell helyeznie 6 ezer eurót a cég számláján, mint törzstőke, amit hozzávetőlegesen egy hétig a számlán is kell hagyni, utána kivehető az összeg, és felhasználható a társaság működtetése érdekében. Ha viszont kész KFT-t vásárolnak ügyfeleink, akkor ezet az összeget már nem kell befizetniük a számlára, ugyanis alakuláskor már be volt fizetve ez az összeg, és a cég rendelkezik törzstőke igazolással.
Belgium viszonylag kis állam az Északi Tenger partján, lakosságának
nagy részét a vallon illetve flamand populáció adja, s a német határ
mentén kisszámú német populáció is él. Etnikailag és nyelvileg egy
megosztott ország, túlnyomórészt hollandul és franciául beszél a helyi
lakosság, lakossága alig nagyobb Magyarországénál, a legutóbbi
népszámlálási adatok szerint valamivel több mint 11 millió állampolgára
van az országnak, melynek 10%-a a fővárosban, Brüsszelben él. Tekintse meg új szolgáltatásunkat: Cégalapítás Ukrajnában itt, vagy a cégalapítás Cipruson aloldalunkat.
Gazdasága
igen fejlett, jelentős kereskedelmi partnerei Németország, Hollandia és
Franciaország.
Befektetési szempontból Belgium mindenképpen egy vonzó célállomása
lehet a vállalkozóknak, hiszen a számtalan üzleti lehetőség és az
európai országokkal kiépített jó kereskedelmi kapcsolata kedvező
lehetőségeket kínál a magyar üzleti szféra számára is.
Tekintse meg azon országok listáját, ahol a KFTkreátor az ön segítségére tud lenni a cégalapításban:
Hívjon Most! ElérhetőségHol szeretne még céget alapítani?