A KFTkreator bankszámla megnyitásában is tud segíteni a megrendelőknek. Legyen önnek is romániai számlája:
2020 legelején egy aktuálisan bevezetett európai uniós direktíva miatt komoly szűrőmechanizmust vezettek be a bankok, mellyel az volt a céljuk, hogy visszaszorítsák a pénzmosást, így elkezdték kiválogatni az ügyfeleiket. Az említett EU-s szabályozás egy olyan intézkedéscsomag volt, amelyet el kellett fogadnia minden olyan hitel és pénzintézetnek, amelyik az Unióban kínálta szolgáltatásait.
Sokan azonban túlságosan is komolyan vették a rendelkezést, és olyan szintre emelték a visszautasítási arányt, ami már veszélyeztetni kezdte a jövendő profitot. Tartott ez 1-2 évig, ebben az időszakban rengeteg új vállalkozás tulajdonosa panaszolta, hogy nem bír bankszámlát nyitni vállalkozása számára. Még olyan esetekről is lehetett hallani, amikor az adott ország állampolgára nem tudott bankszámlát szerezni cége számára.
Időközben azonban lazított a legtöbb bank ezen direktívák szigorúsági fokán, azonban mai napig nem egyszerű egy vállalkozói számla megnyitása Romániában. A KFTkreátor romániai cégalapításra szakosodott szakemberei az elmúlt években nagy tapasztalatot szereztek a számlanyitással kapcsolatosan, és ismerik a bankok elvárásait, azok minősítési rendszereit, és azt is tudják, mely bankokban a legegyszerűbb a kérvényezési procedúra. Bízzon meg tehát minket cége megalapításával, és kollégáink segítenek önnek megnyitni romániai vállalkozói számláját is. Munkatársaink 95%-os sikerességet tudnak felmutatni, ha vállalkozói számlanyitásról van szó.
De nézzük csak, milyen dokumentumokat kérhetnek a román pénzintézetek, ha besétál hozzájuk egy újonnan alakult vállalkozás ügyvezetője, aki nem romám állampolgár:
A kérvényezés pillanatában már válaszolnia kell az ügyfélnek a vállalkozás üzleti elképzeléseire vonatkozó kérdésekre, továbbá meg kell becsülni, milyen forgalmat fog bonyolítani a cég, s a banki alkalmazott megkéri az ügyvezetőt, hogy a második alkalomra hozza magával a fentebb említett dokumentumok közül azokat, amelyeket szükségesnek ítél.
A banki alkalmazott az adatok megadása után indítványozza a központi felülvizsgálatot, ami legkevesebb 1 napot vesz igénybe, esetenként 5-10 munkanapba is beletelik, amíg a pénzintézet központi szerve válaszol a megkeresésre, és vagy automatikusan elutasítja a számlanyitási kérelmet, vagy további kérdések és iratok ellenőrzését kéri egy személyes interjú keretében, amikoris ha az ügyvezető válaszai és benyújtott dokumentumai megfelelőnek bizonyulnak, akkor a banki ügyintéző engedélyezi a bankszámla megnyitását.
Irodánk azonban ismeri a legtöbb bank szabályzatát, tudjuk mely bankok azok, ahova nem szabad még csak be sem nyitni, s mely bankok azok amelyek inkább ügyfélorientáltak, és nagy valószínűséggel megnyitják a cég bankszámláját. Ez nem azt jelenti, hogy bárkinek számlát nyitnak, mert ha az ügyvezető nem tud világos válaszokat adni a cég működésével kapcsolatosan, akkor nincs az a pénzintézet, amelyik egy bizonytalan, kérdésekre válaszolni nem tudó ügyfélnek számlát fog nyitni.
Mindamellett ha egy konkrét, szépen felépített üzleti tervet be tud mutatni szóban röviden az ügyvezető, látszik rajta, hogy ő a tényleges irányítója a társaságnak, akkor nem lesz gond a bankszámlával az általunk ajánlott bankban.
Román bankszámla nyitásában tudunk segíteni olyan ügyfeleknek is, akik nem velünk alapíttatták román cégüket. Ilyen esetben 1.000 EUR tiszteletdíjat számolunk fel minden sikeres számlanyitásért.
A KFTkreátor segítségével a magyar megrendelők más EU-s országokat is elérnek, így munkatársaink a következő országokban állnak az ügyfelek rendelkezésére:
Hívjon Most! ElérhetőségHol szeretne még céget alapítani?