10 százalékot estek az Apple részvényei Tim Cook bejelentése után

10 százalékos mínuszban zártak az almás cég tőzsdei papírjai azt követően, hogy Tim Cook a kínai eladások lassulását jelölte meg legfőbb okként a csökkenő bevételek kapcsán. A vezérigazgató korábban úgy nyilatkozott, hogy 2018 utolsó negyedévét hozzávetőleg 5 milliárd dolláros deficittel zárták.

Mint a legtöbb vállalatnak, az Apple-nek is a karácsonyi szezon a legerősebb, ám az előző év azonos időszakához képest a vállalat közel 5 százalékos csökkenést könyvelt el az eladások tekintetében. A befektetőknek aggodalomra adhat okot, hogy az Apple 15 éve először módosította eladási előrejelzését.

Egészen a közelmúltig az Apple az USA legnagyobb kereskedelmi cégeként büszkélkedhetett, mára azonban olyan vetélytársakat kell, hogy maga elé engedjen, mint a Microsoft, az Amazon és az Alphabet.

Tim Cook: Kína a felelős

Az Apple vezérigazgatója levélben magyarázkodott a befektetőknek a csökkenő bevételek kapcsán. Tim Cook úgy nyilatkozott, hogy a vállalat értékesítési problémái elsősorban két kínai régióban, egészen pontosan Hongkongban és Tajvanon keresendők. Ez a két piac ugyanis a bevételek közel 20 százalékát teszik ki, ami még egy kis cég vonatkozásában is óriási tétel, nem beszélve a világ egyik legnagyobb vállalatáról.

A cégóriás vezérigazgatója levelében szépen cizellált mondatokkal az amerikai-kínai kereskedelmi csatározások káros következményeit is megfogalmazta.

„Úgy tűnik, hogy a pénzügyi piacokon uralkodó jól kitapintható bizonytalanság elérte a fogyasztókat is. Ennek köszönhetően a kiskereskedelmi üzleteinkben és a kínai ügyfeleink köreiben forgalomcsökkenés tapasztalható a negyedév során.”

Cook hozzátette: Az eladások körül a globális piacok is gondot okoztak, ugyanis a vártnál kevesebb felhasználó választotta telefonvásárláskor az iPhone-t. Bár az előrejelzéseinkben csalatkoznunk kellett, a kihívások ellenére számos más területen figyelemreméltó sikereket értünk el – zárja a befektetőknek írt levelét Tim Cook.

James Cordwell részvényelemző azonban máshol is problémát lát. Szerinte az eladások csökkenéséhez nagyban hozzájárult az Apple agresszív árazási politikája is, mely rengeteg ügyfelet eltántorít a vásárlástól. A piacon ugyanis már számos, hasonló paraméterekkel rendelkező készülék érhető el az iPhone telefonok árának töredékéért.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You