HSBC botrány – A vezérigazgatónak is titkos számlája volt

hsbcTovább dagad a botrány a HSBC bank körül. Amint az az utóbbi napokban kiderült, a HSBC vezérigazgatója, Stuart Gulliver is svájci bankszámlát és panamai offshort használt tekintélyes jövedelme eltitkolására.

Gulliver a kilencvenes években a HSBC hongkongi kirendeltségén dolgozott és ott messzemenően a legjobban fizetett vezető volt. Azonban állításai szerint 2003 óta, amikor a csúcsvezetésbe is bekerült Nagy Britanniában fizetett adót a felvett fizetése és juttatásai után. Douglas Flint, a HSBC igazgatótanácsának vezetője kiáll Gulliver mellett és a vádakat visszautasítja. “Gulliver nem tett semmi olyat, amit az igazgatótanács nem látott át.” – mondja.

Negatív hatások a bankra 

Azonban teljesen nyilvánvaló az, hogy a HSBC botrány negatívan érinti a bankot. A hétfőn közzétett éves eredmények mindenkire negatív hatással voltak, hisz a bank bejelentette, hogy adózás előtti nyeresége 17 százalékkal esett vissza, összesen 18,680 milliárd dollárra (kb. 16,5 milliárd Euró). Az elemzők azonban ennél mintegy 3 milliárd dollárral nagyobb nyereséggel számoltak. Ennek eredményeképpen a londoni tőzsdén a bejelentést követően a HSBC részvények 6 százalékkal estek vissza. Az elmúlt év Novemberében a banknak 600 millió dollár büntetést kellett fizetnie a devizakereskedelmi szabályok megsértése miatt. Emellett úgy tűnik, a HSBC vezetői további büntetésekre is számítanak, hisz újabb 550 millió dollárt különítettek el erre a célra. A külső szemlélő azt hinné, hogy csupán a HSBC háza táján vannak problémák, azonban a fent említett ügyben a HSBC mellett a Citigroup, a JP Morgan, a Royal Bank of Scotland, valamint a Merrill Lynch is jelentős büntetéseket fizetett.

Valószínüleg a folyamatos botrányok eredményeképpen Gulliver is borúlátóbb és azt jelentette ki, hogy a bank az elkövetkezendő időszakban kevésbé lesz nyereséges. A vezérigazgató a bank nyereségét 10 százalék körülire várja, ez jelentős visszaesés a 2011-es hivatalba lépésekor ígért 12-15 százalékos nyereséghez képest.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You