Az európaiak és az oroszok közös holdutazást terveznek

kozos_europai_orosz_holdutazas

kozos_europai_orosz_holdutazasTöbb mint 40 éve annak, hogy utóljára ember járt a Holdon. Talán éppen ezért terveznek az európai és az orosz űrügynökségek közös holdutazást, amelynek fő célja a víz utáni kutatás lesz. Emellett a tudósok a későbbiekben akár közös űrbázisról is álmodoznak.

Az Európai Űrügynökség (ESA) az oroszokkal közösen tervezi az űrutazást, amely várakozások szerint 2020-ban valósul meg. A “Luna-27″ elnevezésű projekt keretében a tudósok egy speciális űrszondát szeretnének a Hold déli részére juttatni, amint azt James Carpenter, az Európai Űrügynökség képviseletében a párizsi sajtótájékoztatón bejelentette. Az ESA az oroszok tapasztalatára hagyatkozva, “junior partnerként” venne részt a küldetésben.

Moszkva: ez az első lépés egy közös holdbázis létrehozásában

Orosz tudósok szerint ez a lépés lehet az első egy közös holdbázis létrehozásában is, hisz, amint azt Igor Mitrofanow űrkutató kifejtette: “A Holdon szinte minden olyan forrás megtalálható, amely a Földön is jelen van.” A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy a “Luna-27″ projekt egy már korábbi, 1976-os orosz program folytatása lenne.

Természetesen, amint azt egy nevének elhallgatását kérő német űrkutató is kijelentette: “a mostani projekt technikailag jóval fejlettebb, emellett már jelenlegi állapotában is igen jól elő van készítve. A Hold déli féltekéje egy olyan terület, amely még felfedezésre vár, hisz még senki sem kutatta tüzetesebben. Ezért is tartom olyan fontosnak az Európai és Orosz Űrügynökség együttműködését.”

Jan Wörner, az Európai Űrügynökség elnöke kifejtette azt, hogy 43 évvel az utolsó holdutazó óta (az amerikai Eugene Cernan, 1972) a Hold kutatása ismét fókuszba került. Emellett kifejtette azt is, hogy: “az új kutatók generációjának fontos az, hogy munkájukat egy nagy, világméretű együttműködés keretében végezhessék.

A vezető szerint egy állandó holdbázis lehet egy olyan projekt-törekvés, amelyre az ESA a világ minden részéről várja az ötleteket, illetve a segítséget. “Izgatottan várjuk azt, hogy az egyes országoktól milyen ötleteket, illetve milyen segítséget fogunk kapni.” – mondta Jan Wörner.

Az orosz tudósok szerint a Hold déli féltekéje azért is lehet alkalmas holdbázis létrehozására, mivel ezt a részt elérik a Nap sugarai is, illetve itt megtalálhatóak az árnyékos részek is. Éppen ezért a napsugarak segíthenek a szükséges energia előállításában, illetve az árnyékban az űrhajósok a káros sugarak ellen is védve lehetnek. Emellett az orosz tudósok kifejtették, hogy nagyobb az esély a Hold árnyékos részein vizet találni, mint a napsütésnek kitett részeken.

luna_south_pole

Tudományos-technikai cikkeinket a kftkreator.hu támogatja.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin