A Toyota átvette a vezetést a Volkswagentől

toyota_concept_carA Volkswagen konszern csupán néhány hónapig mondhatta el magáról azt, hogy a világ legnagyobb autógyártója. Amint az várható volt – leginkább a diesel-gate számlájára írandó – a Toyota ismét átvette a vezetést a világméretű versenyben. A hír valószínüleg kellemetlenül érintheti a megújult Volkswagen menedzseri csapatot is, még akkor is, ha a VW-menedzsereknek jelen pillanatban nem ez a fő gondjuk.

Az év első felében a wolfsburgi konszern még ünnepelhetett, hisz az első 6 hónapban eredményei jobbak voltak a Toyota mutatóinál. Azonban a japán konkurens csupán három hónap elteltével ismét átvette az első helyet az eladásokban, még úgy is, hogy saját eladásai is mintegy 1,5 százalékos visszaesést mutattak.

A Toyotának mintegy 7,5 millió egységet sikerült értékesíteni az év első kilenc hónapjában: a Toyota, Daihatsu, valamint a Hino márkák eladásával. A Volkswagen ismét kissé lemaradt, az összesített kilenc hónapos időszakban 7,43 millió egységet sikerült eladnia. A harmadik helyen az amerikai General Motors áll, 7,2 millió eladott járművel. Érdekes megfigyelni azt, hogy a Toyota és a VW esetében a visszaesés mintegy 1,5 százalék, míg a General Motorsnál ez a szám 1 százalék.

A Volkswagen korábbi elnöke, Martin Winterkorn még optimistán nyilatkozott a nyár közepén a konszern esélyeiről, azonban az ősz elején – egy hosszabban tartó manipulációs folyamat eredményeként – sikerült a céget története legnagyobb mélypontjába vezetnie. A diesel-gate botrány hatására a VW több millió autót kénytelen szervízelésre visszahívni – csupán Németországban több mint 2,4 millió dízelautót hívnak vissza 2016 januárjától, így a cégnek jelentős kiadásokkal kell számolnia.

A németeket talán az vígasztalhatja, hogy a konkurens Toyota is kénytelen járműveket visszahívni, hisz az elmúlt hetekben a japánok rájöttek, hogy világszerte mintegy 6,5 millió autónak van gyártástechnológiai hibája. A hivatalos ok ebben az esetben az ablaktörlő modul hibája.

2008-ig a General Motors vezette az eladási listákat – igen hosszú ideig, mintegy 7 évtizeden át, ezután sikerült a Toyotának átvenni az első helyet. A japán tsunami-katasztrófa hatására azonban – amely a Toyota gyárát is érintette – a GM-nek sikerült egy rövid időre visszavenni a pozícióját. Azonban ez nem tartott sokáig, hisz a japánok már a következő évben visszaszerezték vezető helyüket. 2014-ben a Toyota mintegy 10,2 millió egységet adott el, a VW 10,1 milliót, míg a GM 9,9 milliót, így alakult ki a végeredmény.

Érdekes megfigyelni azt, hogy a VW – a világméretű botrány ellenére – jelenleg még mindig igen jó versenypozícióban van, sőt egyes óvatos becslések szerint az idei eladási versenyt akár meg is nyerheti, főként abban az esetben, ha a botrány okozta – anyagi és erkölcsi – károkat megpróbálja minimalizálni.

 

Németországi és globális gazdasági híreinket a német cégalapítás szakértője, a KftKreator.hu támogatta.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You