500 millió eurós takarékossági program a migránsok miatt

wolfgang_schaeuble_penzugyminiszter_nemetorszagbanA migránshelyzet kezelésére a német minisztériumoknak összesen mintegy 500 millió eurót kell megtakarítaniuk a következő évben – legalábbis ezzel a javaslattal állt elő Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter, aki valószínüleg igen pontosan látja a migránshelyzet gazdasági- költségvetési következményeit.

Németországi lapértesülések szerint Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter “kisebb mértékű”, mintegy 500 millió eurós takarékossági programot javasol. Emellett Schäuble még az idén az államháztartási kiadások csökkentését kéri. Németországi lapjelentések szerint ez a pénz valószínüleg arra lesz elegendő, hogy: “a rekord számú migránst el tudják szállásolni, illetve az első lépéseket az integrációjuk kapcsán el tudják indítani.” Az azonban még nem tisztázott, hogy az egyes minisztériumok külön-külön milyen összegeket tudnak nélkülözni, illetve megspórolni a migránsok számára.

Wolfgang Schäuble egy héttel ezelőtti parlamenti felszólalása alkalmával hangsúlyozta azt, hogy: “a migránshelyzet megoldása abszolút prioritásnak örvend, ezért van szükség arra, hogy a minisztériumok takarékossági programokat vezessenek be.” A német pénzügyminiszter emellett kiemelte: “a migránshelyzetet úgy szeretnénk megoldani, hogy ehhez ne kelljen hitelek felvételéhez folyamodnunk.”

Ugyanezen a véleményen van Reiner Holznagel, a Német Kamat- és Adószövetség (Bund der Steuerzahler Deutschland ) vezetője is, aki a német Handelsblatt gazdasági napilapnak azt nyilatkozta, hogy: “A jelen helyzetben a migránsok helyzetét kölcsönnel megoldani egyáltalán nem lenne szerencsés döntés. Az államháztartás már így is igen megterhelt állapotban van, emellett újabb kölcsönök felvétele teret engedhet akár a spekulációs folyamatok elindulásához is.” – amint azt a német cégalapítás szakértője megtudta.  A gazdasági szakember hozzátette: “a helyzet megoldásában nem szabad reflexszerűen a pénzügyi kölcsönök felé fordulnunk.” A gazdasági szakember szerint üdvözlendő az, hogy az eddigi jelek szerint Németország az alkotmányban rögzített kölcsön-limitjét sem szeretné még átmenetileg sem feloldani.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You