A német cégek ügyesen lavíroznak Görögországban

német-cégalapításA gazdasági válság hatására a görög bankok továbbra is zárva tartanak, a külföldre történő átutalásokat pedig korlátozzák. A korlátozás olyan mértékű, hogy ez már nem csak a lakosságot érinti, hanem a Görögországban tevékenykedő külföldi cégeknek is kellemetlenséget okozhat.

Az államcsőd fenyegetésében lebegő görög gazdaság egyre jobban akadozik, hisz például a külföldi cégek felé történő kifizetéseket egy, a Görög Pénzügyminisztériumhoz tartozó bizottság vizsgálja meg, illetve hagyja jóvá. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy a német cégek ügyesen szervezik kereskedelmi tevékenységeiket Görögországban. Nézzünk meg néhány példát a jelenleg kialakult helyzetről, amelynek akár azt az alcímet is adhatnánk, a német cégalapítással foglalkozó kftkreator.hu munkatársai után szabadon,  hogy: “Egy gazdasági válság mindennapjai.”

Forrás: http://www.abendzeitung-muenchen.de/
DEUTSCHE TELEKOM – a bonni székhelyű cég 40 százalékban tulajdonosa a görög OTE távközlési társaságnak. A DT egyik szóvivője szerint a jutalék-kifizetések kivételével nem történik állandó tőkeáramlás a két érintett cég között, emellett a cég gazdasági helyzete is sokkal jobb, mint a görög gazdaságé általában. Így a szóvivő jelen pillanatban stabilnak látja a cég helyzetét, annak ellenére, hogy arra a kérdésre nem adott választ, hogy mi történhet egy esetleges államcsőd esetén.
BOEHRINGER INGELHEIM – a gyógyszerészeti cég két görög telephelyén össszesen több mint 300 ember dolgozik. A cég ügyvezetője szerint jelenleg nincsenek fennakadások, sőt a kialakult helyzet még kedvez is a cégnek, hisz Görögországból a cég termékeinek jelentős része exportra kerül, a Görögországba áramló tőke pedig szabadon érkezhet jelen pillanatban is. Így a termelés a megszokott ütemben zajlik, emellett a cég, hogy munkásait védje, a bérek egy részét készpénzben fizeti ki.
A német motorfűrész- és szerszámgépgyártó STIHL arról számol be, hogy meglepő módón a görög cégek fizetési morálja a gazdasági válság hatására javult. “Ez valószínüleg azért van így, mert a görög vállalkozók semmilyen apró szabálytalanságot nem szeretnének elkövetni, amely által a bankok ebben a nehéz időszakban számláikat befagyaszthatnák” – fejti ki a STIHL egyik görögországi sajtómunkatársa. “Azt tapasztaltuk, hogy hasonlóan pozitív az emberek vásárlókedve is, feltéve, ha marad az euró mint fizetőeszköz” – fejti ki a szóvivő. A STIHL ottani leányvállalatán keresztül forgalmazza termékeit, amely ebben az esetben belföldi pénzmozgásnak számít, így nincs kitéve a szigorú ellenőrzésnek, amely akár akadályozhatná is a cég kereskedését. “Komoly hátrány azonban a mostani időszakban, hogy rengeteg a csekkes fizetés, így a cég csak akkor tud ezekhez a pénzekhet hozzájutni, ha újra kinyitnak a bankok.”
A LIDL 220 görögországi üzletében több mint 4000 embert foglalkoztat és megközelítőleg ugyanannyi vásárlóval számol, mint eddig. “Üzleteink továbbra is nyitva vannak, valamint elfogadunk hitelkártyás fizetéseket is. Célunk az, hogy Görögországban maradjunk, és a gazdasági válság után hozzájáruljunk a görög gazdaság fejlődéséhez” – fejti ki a LIDL görögországi sajtóreferense.

 

 

 

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You