Meddig tart ki még a görögök pénze?

gorog_penzugyminiszterMeddig tart ki még a görögök pénze? – úgy látszik, ez az a kérdés, amelyben maguk a görög kormánytagok sem biztosak. Jó példa erre a napokban megtörtént eset: amint egy kormánytag azt mondja, Athén már a következő hiteltörlesztést sem fogja tudni kifizetni, egy másik kormánytag gyorsan a nyilvánosság elé áll, és megcáfolja ezt a kijelentést.

Pénteken egy olyan interjú látott napvilágot, amelyben a görög belügyminiszter, Nikos Voutzis azt jósolta meg, hogy Görögország Április 9-én nem fogja tudni kifizetni következő esedékes hiteltörlesztését. Ebben az esetben 450 millió euróról van szó. “Ha az elkövetkező rövid időn belül nem fogunk finanszírozást találni, akkor először a görög munkavállalókat és nyugdíjasokat fogjuk kifizetni, az IWF-et és a nemzetközi szervezetek megértését kérve a csúszás miatt.” – jelentette ki Voutzis.

Ellentmondások a görög kormányban 

Ennek ellentmondani látszik Gabriel Sakellaridis görög kormányszóvivő kijelentése, aki azt hangsúlyozta, hogy Görögország Április 9-én mindenképpen teljesíteni fogja kötelezettségét az IWF felé.

Úgy néz ki, hogy a görög kormány, valószínüleg a nehéz gazdasági helyzet és a zűrzavar miatt egyre többször ellentmondásokba kereredik. Így volt ez a múlt hét folyamán is, amikor Giannis Varoufakis pénzügyminiszter az európai pénzügyminiszterekkel állapodott meg, azonban a megbeszélés végén Athén részéről a megállapodás tartalmával ellentétes információk láttak napvilágot.

A pénztartalék még Április közepéig tarthat

Nikos Voutzis belügyminiszter szerint a pénztartalék Április közepéig tarthat ki. A 7 milliárdos Európai Úniós segély első részlete azonban csak valamikor Május végén érkezik meg Görögországba. A pénzösszegek érkezésének meggyorsításásra Alexis Tsipras felszólította pénzügyminiszterét arra, hogy minnél jobban segítse elő a kontroll-szervezetekkel való együttmúködést.

Még mindig bizonytalan helyzet: Görögország megy vagy marad?

A bizonytalan pénzügyi helyzet miatt Görögország Eurozónás tagsága is teljesen bizonytalan. Úgy néz ki, hogy Görögország Oroszországban szeretne új gazdasági-pénzügyi szövetségest találni, azonban sokak szerint ez sem jelenthet hosszútávú, biztos megoldást a görögök számára.

 

 

Támogatónk:  kftkreátor.hu, a német cégalapítás szakértője.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
facebooktwittergoogle_pluslinkedinfacebooktwittergoogle_pluslinkedin

hirek