Intelligens robotok a gyárakban – a németek új kedvencei

robot1A Hannoveri Vásár az idén is igazi technikai-technológiai újításokat mutat be. A napokban a német kancellár, Angela Merkel is megcsodálhatta azt, hogyan is dolgozhat együtt a termelésben ember és az intelligens robot.

Amint ezelőtt mintegy 50 évvel az első robotok megjelentek a gyárakban, az emberek ezeket az eszközöket megpróbálták minnél jobban elkülöníteni, hisz a sérülés veszélye igen nagy volt. A robotok teljesítményének emelkedésével ez a veszély még jobban hangsúlyossá vált.

Azonban úgy néz ki, hogy az idei évben már azok a robotok is megjelentek, amelyek a termelési folyamatok során az emberre “vigyáznak”. És minderre hogyan képesek? Olyan nagyteljesítményű szenzorok segítségével, amelyek környezetük legapróbb mozgását is érzékelik és kiértékelik. Emellett az intelligens robotok nem csak arra képesek, hogy az emberre “vigyázzanak”, hanem képesek maguktól a tanulásra is. Ezt az új technológiát mutatták be a Hannoveri Vásár keretében, ahol 70 ország 6500 vállalata képviselte magát.
Sokan az intelligens robotok új generációjában látják Németország esélyét arra, hogy a német elektronikai-techológiai ipar újabb nagy lépést tegyen a fejlődésben, hisz köztudott, hogy napjainkban az elektronikai cikkek túlnyomó része távolkeleti gyárakban készül, az ezeket működtető szoftverek többsége pedig az USA-ban. Emellett az is tény, hogy az emberek életét is megváltoztató technológiai cégek túlnyomó része – mint például a Google, Facebook vagy az Amazon – szintén amerikai ötletek megvalósításából jött létre. Éppen ezért Angela Merkel német kancellár már régebben hangsúlyozta: “A következő tíz év dönti el, hogy Németország megőrzi helyét a vezető ipari államok között, vagy pedig lemarad.”

Ha jobban megnézzük, tíz év elegendő idő kell legyen Németország számára a felzárkózásra, hisz ennyi idő igen sok jelentős techológiai fejlődést hozhat. Szakemberek éppen ennyi időt tartanak szükségesnek ahhoz, hogy az első, fentiekben leírt robotok felhasználásával Németországban létrejöjjenek az első intelligens gyárak, más néven “Smart Factory”-k. A techológia sikerességében leginkább elektronikai és elektrotechnikai cégek hisznek. Az ilyen gyárakban a közeljövőben elképzelhető lesz az, hogy az intelligens robotok egymással kommunikálnak, így a termelés hatékonysága akár 30 százalékkal is emelkedhet. Sok német termelési szakember az intelligens robotok megjelenésével lehetségesnek tartja azt, hogy akár egész termelési folyamatok az ember beavatkozása nélkül is megvalósíthatóak legyenek.

 

Technológiai híreinket a kftkreator.hu támogatta

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You