Szomorú rekord: 1 millió dollár 39 év börtönért

ricky_jacksonAz amerikai Ricky Jackson élete felét, több mint 39 évet töltött börtönben ártatlanul. Ezzel a 39 évvel ő a szomorú rekordtartó. Az 59 éves férfi számára a napokban a bíróság 1 millió dolláros kártérítést ítélt meg.

Az Ohioi Bíróság Jackson számára minden egyes napért 142,20 dollárt ítélt meg, így az elítélt börtönben töltött összesen 14178 napjáért több, mint 2 millió dollárt kap. Azonban az összeg fele elmegy a perköltségekre.De úgy tűnik, Jackson még így is meg van elégedve, hisz a megmaradt 1 millió dollárt be szeretné fektetni. Ebben valószínüleg egy befektetési tanácsadó fogja segíteni.

Ricky Jacksont 18 éves korában, 1975-ben ítélték halálra emberölésért. Szerencséjére később ezt az ítéletet életfogytiglani fogvatartásra módosították. Az akkori vádak szerint Jackson két társával együtt egy üzletember haláláért felelős. Az ügy egyetlen tanúja egy 12 éves gyerek volt, aki akkori elmondásai szerint szemtanúja volt az esetnek. A 12 éves gyerek vallomásán kívül azonban semmiféle más bizonyíték nem volt. A bíróság annak idején azt sem vette figyelembe, hogy iskolatársai vallomása alapján a tanú – vagyis a 12 éves gyerek – a bűntett elkövetése idején velük együtt volt az iskolabuszon, így nem láthatta a bűntényt. A bíróság inkább az üvegfalon keresztüli szembesítésnek hitt, amely eljárás alkalmával a gyerek felismerni vélte az elkövetőket. Az csak később derült ki, hogy a szembesítés előtt a szemtanút a rendőrök a kihallgatás során akár presszionálhatták, befolyásolhatták is.

A gyerekkorú szemtanúnak csak évek múltán volt mersze vallomását visszavonni, amikor elmondta, hogy valójában sohasem látta a támadást. Ennek eredményeképpen Jackson két társát már 2002-ben, illetve 2003-ban szabadon engedték. Egyikük azonban nem volt szerencsés, hisz őt ismételten elzárták a szabadlábra helyezés feltételeinek megsértése miatt. Jó hír azonban, hogy már őt is ismételten szabadon bocsátották.
“Megemelem a kalapom a bíróság előtt, mivel belátta hibáját” – nyilatkozta Jackson, aki úgy néz ki, a börtönévek ellenére is egy nyitott, bizakodó személyiség maradt. Ezt megerősíti ügyvédnője is, akinek elmondásai alapján szabadulása óta Ricky Jackson az akkor még gyerek koronatanúval is találkozott, és megbocsájtott neki.

 

 

Színes híreinket a német cégalapítás tanácsadója támogatta.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You