Fokozottan élesedő harc a domainekért – a .gmbh kiterjesztés az USA-ba került

Logo-gmbh

Amint azt már sejteni lehetett, egyre nagyobb érdeklődés és egyre élesedő harc övezi a Top Level Domainek (TLD) regisztrálását. A legnagyobb játékos ezen a piacon a Google, az Amazon, az Apple, illetve néhány más domain-regisztrátor óriás.
A versenyre jó példa a .app kiterjesztésért folytatott licit-küzdelem. Amint azt már a napokban hallhattuk, a Google 25 millió dollárért vette meg a .app Top-Level-Domaint. A nyilvános liciten a Google többek között olyan vetélytársakat utasított maga mögé, mint az Amazon, amely csak lényegesen kisebb ajánlatot tudott tenni.És hogy mit szeretne tulajdonképpen a Google a .app domainnel? Sokak szerint az Android platformot és az Android applikációkat szeretnék vele reklámozni.
A verseny erősödésére az is jó példa, hogy a Google az eddigi legmagasabb összeget fizette ki, amelyet valaha is TLD-ért kifizettek. Figyelemreméltó az, hogy három licitáló cég is kész volt a .app TLD-ért 19.4 millió dollárt kifizetni. Ebből a hármasból került ki végül is a kereső-óriás győztesen.

A Google még 2012-ben bejelentette az igényét erre a TLD-e az ICANN-nél, a doméneket felügyelő szervezetnél. A Google azonban nem csupán néhány ilyen jellegű TLD-t szeretne birtokolni, hanem már eddig is több mint százra tartana igényt. Ezek közül néhányat szeretne megtartani magának, mint például a .google vagy a .youtube kiterjesztéseket, néhányat szeretne bizonyos felhasználó-kategóriának is elérhetővé tenni, végül pedig a tervek szerint lenne egy harmadik kategória, amelyet bárki szabadon megvásárolhatna.
Az eddigi licitek alkalmával a Google aránylag visszahúzódónak minősült és leginkább olyan TLD-k iránt érdeklődött, amleyek szoros összefüggésben állnak termékeivel és szolgáltatásaival, mint például a .drive és a .docs kiterjesztések. Azonban a Google már olyan domainokat is vásárol, mint például a .how, a .soy, illetve a .minna kiterjesztések, amelyeket az érdeklődők szabadon regisztrálhatnak.

Ezzel a lépésével a Google, elmondása szerint a versenyt szeretné erősíteni, illetve a felhasználók számára megadni azt az alternatívát, hogy ne csak az eddig leginkább kedvelt és használt .com, .net vagy .org kiterjesztéseket használhassák.

Éles verseny a .gmbh domainért is

A licitálás alkalmával a .gmbh TLD is árverezésre került, azonban a nagy érdeklődés és konkurencia miatt ez nem ment zökkenőmentesen. Itt német és amerikai cégek és befektetők versenyeztek a TLD megszerzéséért. A két német licitáló a kiterjesztést csak cégeknek szerette volna továbbadni, azonban a három amerikai licitáló nem tervezett ilyen jellegű korlátozást. Ezért a németek érdekeik védelémében beadvánnyal is fordultak az ICANN felé, azonban nem jártak sikerrel. Végül  a .gmbh domain zárt árverésen kelt el, így ennek részleteit nem ismerjük pontosan. Azonban annyi bizonyos, hogy végül is a .gmbh domain az amerikai licitálók egyikéhez került, vagyis esetleg a a Google-hez vagy a TLD óriás Donuts-hoz, vagy akár a kisebb, de szintén amerikai Straat Investments-hez.

Hasznosnak találja ezt a cikket? Ossza meg a közösségi médiában:
FacebooktwitterlinkedinFacebooktwitterlinkedin

Recommended For You